Senki sem számított rá, de Szabó Zsófi élő adásban jelentette be…ÍME

Megható pillanatokkal indult a Nagy Duett hatodik élő show-ja – és ezúttal nem a produkciók miatt. Megindult a Nagy Duett hatodik élő show-ja

Szabó Zsófi bejelentette, hogy összegyűlt a pénz egy súlyosan beteg kisfiú, Ágoston amerikai immunterápiájára Miután Liptai Claudia és Till Attila megnyitották az estét, a zsűriben helyet foglaló Szabó Zsófi osztott meg egy fantasztikus hírt, amire rengetegen vártak már. Egy ideje ugyanis gyűjtés zajlik egy súlyosan beteg kisfiú, Ágoston számára, akinek élete múlhat egy különleges amerikai immunterápián.
A TV2 több munkatársa is figyelemmel kísérte a kampányt, és sokan igyekeztek segíteni, amivel csak tudtak. Most pedig elhangzott az, amire mindenki várt: „Több TV2-es kollégánk is figyelemmel kísérte Ágostonnak a gyűjtését. Ő egy leukémiás kisfiú, és egy olyan immunterápiára van szüksége, amely csak Amerikában elérhető, és nagyon sok pénzbe kerül. Az elmúlt hetekben, ahogy tudtuk, próbáltuk közösen támogatni: több mint 31 ezer ember segített rajta és 46 cég. Köszönjük mindenkinek, ugyanis sikerült összegyűjteni ezt a pénzt, az emberek szeretetének hála!” – jelentette be meghatottan Szabó Zsófi.

forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*