A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki Ózdon kirabolt egy férfit, aki később életét vesztette – közölte vasárnap az MTI-vel a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya. A tájékoztatás szerint a gyanúsított augusztus végén Ózdon egy bank épületének oldalsó lépcsőjénél találkozott a számára ismeretlen férfival, aki cigarettával és borral kínálta. Később a bank mögött folytatták az italozást.
A férfi később visszatért, hogy cigarettát és bort kérjen a sértettől, aki ekkor már a lépcső tetején aludt. A gyanúsított kivette a telefont a sértett zsebéből, majd felvette a földön heverő oldaltáskáját és a borát is, továbbá az alvó férfi tornacipőjét és karóráját is levette.
Ekkor a sértett felébredt, és visszakérte holmiját. A gyanúsított ekkor úgy meglökte a vállánál fogva, hogy a férfi elesett és legurult a lépcsőn. A gyanúsított magára hagyta a férfit, majd távozott annak értékeivel. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem kizárt, hogy a sértett koponyáját – a lépcsőről történő lezuhanás után – a gyanúsított részéről erőszakos beavatkozás is érhette – áll a közleményben.
A bíróság álláspontja szerint tekintettel a hajléktalan életmódot folytató gyanúsított terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tételére – amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – megalapozottan lehet tartani a szökésétől, elrejtőzésétől.
A közlemény szerint az sem kizárt, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsított még kihallgatandó tanúk befolyásolásával vagy tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítás lefolytatását megnehezítené, emellett életmódja miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll.
Forrás
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply