Nem kamu: Egyetlen forintért kaphatsz telket egy kis faluban, Magyarországon

Ez a polgármester ötlete, ezzel az olcsó telekkel akarja a polgármester a faluba csalogatni a fiatalokat.

Ráadásul nem is apró, zsebkendőtelkekről van szó, hanem 3-4000 négyzetméteres közműves, vagy

egyszerűen közművesíthető telkekről.

Tehát olyanokat várnak, akik építkezni akarnak.

Nem feltétel, hogy fiatal legyen valaki, a lényeg az, hogyha valaki telket vásárol, akkor azt 10 évig nem

adhatja el.

Ezzel az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy az ott élő fiatalok a községben maradjanak, és mások

pedig odaköltözzenek, vagyis nőjön a lakosságszám.

A gond ugyanis az, hogy míg 2017-ben 1100-an éltek a községben, múlt évben már több mint 200-al

kevesebben.


A lakosság elöregszik, a fiatalok elköltöznek, később nem mennek haza.

Nem rossz üzlet ez amúgy, mivel a település környékén egy ugyanekkora telek 2-5 millió közötti

összegért vásárolható.

A polgármester egy kis csalétket is bevetett – ugyanis elmondta, hogy lényegében minden adott a

nyugodt élethez, felújított óvoda, az általános iskola, művelődési ház, és a csodálatos környék –

remélhetőleg csábítja majd az embereket.

Munkalehetőségről ugyan nem beszélt, de esélyesen az főleg a környéken van.

forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*