
Itt vannak a részletek!
Május 18-án iktatják be a tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán. Mint ismert, csütörtökön késő délután szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, nem sokkal később pedig kiderült, hogy Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották pápának. A Blikk is beszámolt
arról, hogy május 8-án, a kora esti órákban először lépett a nyilvánosság elé Ferenc pápa utódja. Az új pápa az első beszédében köszönetet mondott a bíborostársainak, majd többek között a béke és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Emellett felhívta a hívek figyelmét arra, hogy ápolják Ferenc pápa
örökségét. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják délelőtt 10 órakor, amely eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak – derül ki a közleményből. Ferenc pápa 2013-as beiktatási szertartásán mintegy 200 ezren vettek részt.
Az új pápa egyelőre megtartja Ferenc pápa…
További részletek IDE KATTINTVA!
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply