Minden magyar kidobhatja a személyi igazolványát? Ez lesz helyette

Minden magyar lecserélheti a személyi igazolványát? Ez vár ránk helyette

~2 perc

Ősztől már nem lesz szükség személyi igazolványra, elég lesz a mobilunk

Nem kell sokat várni a változásra: idén ősszel a személyi igazolvány helyett már elegendő lesz a mobiltelefonunkat magunknál tartani. Már kevesebb mint egy hónap van hátra a választásokig, és érdemes tudni, hogy akkor is szükségünk lesz egy érvényes személyazonosító igazolványra. Azonban nem csak a választások napján, hanem az élet számos más területén is szükség lehet személyazonosításra, és ebben hamarosan jelentős változás következik be.

Ősztől elérhetővé válik egy mobilapplikáció, amely lehetővé teszi, hogy QR-kód segítségével igazoljuk magunkat. Ezáltal nem lesz többé szükség a fizikai személyi igazolványra. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára korábban már részletesen ismertette, mi várható ezzel kapcsolatban, íme:

Már most elérhető a weboldal, amely közérthető formában mutatja be a Digitális Állampolgárság Programot és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást, amit pár nap múlva le is lehet majd tölteni. Az applikációval egyszerűbben, kényelmesebben és hatékonyabban intézhetjük majd az ügyeiket – írja a Világgazdaság.

Amint ezek a feltétek adottak, már csak le kell tölteni a DÁP alkalmazását az Apple App Store-jából vagy a Google Playből. Ez május 18-ától lehet megtenni, magához a DÁP-hoz pedig május 21, keddtől lehet csatlakozni.

2024 szeptemberétől így megvalósul a digitális személyi igazolvány, illetve jogosítvány. Az appból az okmányokat továbbítani is lehet majd bárkinek, ha ügyet kell intézni. A QR-kóddal be lehet majd jelentkezni az állami digitális felületekre is, illetve digitális aláírásra is alkalmas az app. Ez az okmány lesz Magyarország első digitális okmánya.

forrás

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*