
Óriási izgalmakat élhettek át a nézők A Nagy Duett stúdiójában, amikor kiderült, melyik páros nem jutott tovább a fináléba. A döntés ezúttal sem csak a nézők kezében volt, a verseny egyik nagy esélyesének búcsúja azonban mindenkit meglepett. A TV2 show-műsorában ennek ellenére örömteli pillanatok is voltak, hiszen most már sokadjára Mihályfi Luca és Hegyes Berci nyerték el az adásgyőztes címet, ezzel bebiztosítva helyüket a jövő heti fináléban.
A veszélyzónába Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence kerültek, akik közül végül utóbbi páros biztosította helyét a döntőben. A maradék két páros közül egyet már csak a nézők menthettek meg.
A Nagy Duett hetedik évadának elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás esett ki.
A kiesők neve hallatán sokan megdöbbentek, hiszen többen is biztos továbbjutónak hitték őket, különösen azután, hogy két héttel ezelőtt a nézők szavazták őket vissza a műsorba.
A döntő így már csak három párossal zajlik majd, akiknek minden eddiginél többet kell majd nyújtaniuk a győzelemért.
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply