Rúzsa Magdit nem győzte meg teljesen Schobert Norbi fia a Megasztárban, látta rajta a sok terhet, amit magával cipel
Schobert Norbi fia színpadra lépett a Megasztárban, és ugyan a végén nagy tapsot kapott, a zsűrit igencsak megosztotta a teljesítménye. A 19 éves fiú mindent beleadott, amit csak tudott, így még nem láthattuk őt izgulni.
Caramel az értékelésében azt mondta, szerinte Norbi ezzel az énekléssel az egész országot meglepte, és büszke lehet magára. „Ez igencsak jól sikerült.” Ezzel szemben Papp Szabinak esetleges volt, koordinálatlannak tűnt, függetlenül attól, hogy szerinte van hangja, orgánuma. „Nekem nem elég biztos ez az egész, nem győzött meg.”
A zsűritől az is elhangzott, hogy rengeteg bizonytalanság van Norbiban, ami ebben a korban természetes. Értékelték a kisugárzását, az alázatot, majd Rúzsa Magdi vette át a szót, aki nemet mondott, nem győzte meg.
A csodálatos és sikeres énekesnő hangsúlyozta, bajban érzi magát, mert közben a testbeszédet figyelte. Egyszerűen látta azt a terhet rajta, amit még nem mond el, már az állandóan ökölbe szorított kézmozdulat feltűnt neki. „Nem tudom egészében azt mondani, hogy ez jó volt. Azt tudom mondani, hogy voltak érdekes pillanatok.”
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply