Mára a kislány orvosprofesszor, a kisfiú pedig Kossuth-díjas színész

Színművészeti Főiskola negyedéves prózai osztályának vizsga előadása Iglódi István rendezésében

Leonard Bernstein West Side Storyja volt 1981-ben. Nagy sikerük lett.


Dicsérték Bubik István dinamikáját, Kárpáti Denise drámai erejét, Forgács Pétert Tony okos

megformálásáért, és Kubik Annát Maria szerepében a tragikus felnőtté válás folyamatának ábrázolásáért.


És még egy fiatalember van, akit kiemeltek. Tony alakítóját, Kulka Jánost. Ő nem hőst


formált meg, hisz hősök igazából nincsenek, hanem a körülmények teszik azzá őket. Ő egy egyszerű

amerikai srácot alakított, aki szerelmes lett.


Azóta sok víz lefolyt a Dunán – Kossuth- és Jászai Mari – díjas, Érdemes, és Kiváló művész, a Halhatatlanok

Társulatának örökös tagja lett. – a cikk a fotó alatt folytatódik


Budapesten született 1958. november 11-én.

Édesapja Kulka Frigyes egyetemi tanár, édesanyja pedig Boleman Eszter, az első tévébemondó,

dramaturg. Testvére, Kulka Janina a SOTE II.sz. Pathologiai Intézetének professzora. Gyerekkorának egy

részét Szegeden töltötte, a nyarakat pedig Makón.


Kulka János már gyerekként szerepelt a Szegedi Nemzeti Színház előadásaiban.


1959-ben költöztek Szegedre, mert édesapjuk a Szegedi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikáján

kezdett dolgozni.

Sok művészbarátjuk volt, nagy társasági élettel. Gyakori vendég volt Petrovics Emil feleségével, Galambos

Erzsivel, Jobba Gabi, Eck Imréék. – A cikk a fotó alatt folytatódik


Így nőtt fel a két Kulka gyerek, János és Janina. Janina reál beállítottságú volt, János pedig humán érdeklődésű.


Eredetileg bölcsész akart lenni, de mikor érettségizett, nem indult angol-francia szak – amire jelentkezett

volna.Osztálytársa megkérte, hogy kísérje el a felvételire. Ő meg úgy gondolta, ha már elkíséri, akkor

inkább felvételizik ő is – merő heccből.

Idegesítette, hogy szüleivel azonosítják őket, ők a Kulka gyerekek, meg akarta mutatni, hogy ő is ér

valamit. Nem bízott benne, hogy otthon támogatnák színésszé válását ezért a főiskolára titokban

jelentkezett. Valójában egy osztálytársa kérte meg, hogy kísérje el a felvételire, ő meg úgy gondolta, ha

már kísér, akkor megpróbálja is. Érdekesség, hogy az osztálytársat nem vették fel, őt viszont igen. – A cikk

a fotó alatt folytatódik


Kazimir Károly osztályában végzett, Lang György, Kubik Anna, Incze József, Bubik István, Balogh Erika,

Forgács Péter osztálytársaként. Pécsre szerződött először, majd Kaposvárra. Pécsről azért szerződött el,

mert túl hirtelen ismerték meg, helyi sztárrá vált, nem volt előtte kihívás.


A nagyközönség Kulka Jánosra minden csodálatos alakítása ellenére leginkább Mágenheim Ádámként

emlékszik rá, hisz a Szomszédok c. sorozatban 14 éven keresztül alakította a mentőorvos szerepét.


A sorozatba úgy került, hogy Apjának jó barátja volt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője.

Kaposvárott dolgozott, amikor meghívták a Szomszédokba. Két figura között lehetett választani, ami

passzolt hozzá, az egyik a nyomdász, amit később Nemcsák Károly alakított, és a mentőorvos. Evidens,

hogy az orvos szerepét kérte. Így lett Mágenheim. Innentől kezdve már apja is büszke volt rá, ha

megkérdezték tőle, hogy ő-e a Kulka János édesapja. – Cikk a fotó alatt folytatódik


Néhány évvel ezelőtt stroke-n esett át, teljesen elfelejtette az angolt, és franciát.


A közelmúltban visszatért a színpadra. Állapota azóta is szerencsére javul.

forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*