Könnyek és döbbenet: ők búcsúztak tegnap este a Nagy Duettből

Újabb érzelmekkel teli estén vagyunk túl. A Nagy Duett színpadán ezúttal nagy volt a tét, hiszen mindenki az elődöntőbe jutásért küzdött. Bár a párosok mindent beleadtak, ismét eljött a búcsú pillanata, és egy imádott duó számára véget ért a verseny. Mutatjuk, kiknek kellett távozni a műsorból a hetedik adásban.

Ők estek ki a hetedik adásban

Az adásgyőztes cím birtokosa ezúttal Nótár Mary és Aurelio lehetett, a veszélyzónába így Sydney van den Bosch és Pető Brúnó, Mihályfi Luca és Hegyes Berci, Radics Gigi és Visváder Tamás, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence kerültek, akik közül a közönség Mihályfi Lucát és Hegyes Bercit, a zsűri pedig a maradék három páros közül Lékai-Kiss Ramónát és Brasch Bencét mentette meg, így még ők is bebiztosították helyüket az elődöntőben.

A második körös szavazás után a nézők szavazatai alapján – előző heti kiesésük után – Radics Gigiék fellélegezhettek, hiszen ezúttal Sydney van den Bosch és Pető Brúnó esett ki A Nagy Duettből.

forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*