A vízügy rendkívüli figyelmeztetést adott ki: még ha nem is esik több eső, úgy is nagyobb lehet a baj, mint hittük
Sokáig tartó árhullámra kell készülni, hosszú ideig lesz érvényben a harmadfokú készültség az érintett folyókon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. Még ha nem is lesz több eső, akkor is lesz utánpótlás az Alpokban olvadó hó miatt. A katasztrófavédelem figyelmeztet, hogy kerüljük a katasztrófaturizmust, ne akadályozzuk a védekezést!
Siklós Gabriella közölte: a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most viszont ennél hosszabb idővel kell számolni. Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad.
A szóvivő tájékoztatása szerint a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek. Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet. Arról is beszélt, hogy kedden a Dunakanyarban „lettek sűrűbbek” a feladatok.
Ne menjünk katasztrófaturistának!
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője mindenkit nyomatékosan arra kért, kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést.
Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának.
Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik.
A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, de a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba – mondta.
(MTI)
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply