Gyászol az ország! Mindenki egy emberként szorított érte, de méltosággal viselt hosszú betegség után ma elhunyt K. Dániel!

Mindenki egy emberként szorított érte, de méltosággal viselt hosszú betegség után ma elhunyt K. Dániel. A halál okát még nem állapították meg a Blikk szerint, de hosszú, súlyos betegséggel küzdött. Mindössze 40 éves volt. A magyar hiphop scéna egyik népszerű tagját vesztettük el ma, Kincses Dániel, művésznevén Komp 40 évesen hunyt el. A zenész az egykori Raptorz és az Orwell Gyermekei együttesek tagja volt.

A hiphop.hu szerint a budapesti születésű rapper a „Liga alapította Raptorz tagja lett, miután Löya és Addamz kiváltak a csapatból. Az első felállás így Komp, Liga, RYZO és Noryka volt, de az utóbbi hamar elhagyta a bandát. Első közös zenéjük a ‘Kultúra a lényeg’ volt, ami rá is került az első nagylemezükre. Ez volt a ..teccik vagy nem?! – amit a tiszavirág életű Phat Entertainment jelentetett meg. Szerepelt ezen az albumon MC GŐZ, a Doowachalike azaz Stephco és Fakír, Poisy, TM és Addamz.” Pokolból című slágerükkel szinte az egész országot bejárták, és a hazai boltok összes polcára kikerült az albumuk, írja a hiphop portál.

forrás

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*