Három éve ment el a magyar könnyűzene egyik legkarizmatikusabb alakja, Kóbor János. Az Omega Facebook-oldalán fájó, de nagyon szép megemlékezés olvasható. „Mikuláskor akaratlanul is szomorú emlékek törnek fel, hiszen azon a napon ment el Mecky. Ha esetleg addig nem akartuk volna
elfogadni, hogy már Laci pontot tett az Omega aktív történetére, amit Misi sietett megerősíteni, végképp szertefoszlottak a halványuló lehetőségek. Az egyik kábulatból a másikba estünk egy év alatt, de az évfordulók alig három hétbe zsúfolódtak. Hallgatom a különféle poszt-Omega produkciókat,
néha előkerülnek a lemezek, jobbnál jobb felvételek sokasága, de mégis nehéz szívvel szembesülök azzal, amiért rajongtam, de mára elmúlt. Pompás fotók és videók ezrei lapulnak a számítógépeken, halványuló papírképek régebbről a fiókokban. Előkerül egy belépőjegy, majd egy tépett karszalag.
Már nem emlékszem honnan, de fontos lehetett, ha eltettem. Tengernyi emlék mosódik össze reménytelenül, felrémlik egy találkozás, egy mosoly, néhány kedves szó. Ragaszkodunk a fiókba zárt múltunkhoz, miközben a saját sorsunkat siratjuk. Azt is megénekelték, hogy „Minden elmúlik és úgy lesz örök”. Igaz lehet. Mert másképpen sehogysem. Ránézek egy képre a falon, emlékszem a
kattintásra, amikor készült. Megfagyott a pillanat, és lám, úgy tűnik valóban örök lett. De legalábbis életfogytig. Aztán elfordulok a faltól és
„Nézem egy gyűrt fotónkat, a földön hever
Aztán felkapja lágyan a szél”
Kóbor János, 1943-2021″
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply