Én csak azt tudom leírni, amit láttam…ott voltam Magyar Péter mellett a balhés éjszakán

Kedveskéim.. !

Amint tudjátok, tökig vagyok kérdésekkel Magyar Péterrel kapcsolatban. Ez nem titok, hiszen szinte valamennyit meg is osztom veletek. Sőt, a legutóbbi ” szavazósdit” követő bejegyzésem után többször elátkoztak, mint az egy év alatt összesen a Fidesz szerelmesei.

De azért szeretnék reagálni a tegnap hajnalban történt esetre. Ugyanis jelen esetben, meg kell védenem Magyar Pétert.

Május 15.-én Kaposvárra utaztunk, hogy a már bemutatott, másnapon felvett fonyódi interjúnkat megbeszéljük az érintettel.

Azt követően hogy kicsomagoltunk a szálláson, rögvest a főtérre siettünk ahol épp befejezte a beszédét a népes közönsége előtt.

Miután megbeszéltük pár szóban a lényeget, egy pizza után egy helyi presszóba siettünk hogy megnézhessük a Paks – Ferencváros kupadöntőt. Legnagyobb megdöbbenésünkre, már az épület előtt nagy tömeg volt, ugyanis Magyar Péter is ezt a helyszínt választotta, hogy levezesse a napi feszültséget. [ ]

Nem történt semmi különös, csupán válaszolt a feltett kérdésekre egy pohár sörrel a kezében.

Ezután már bent folytatta ugyanezt egy órányi intenzív csocsózás közben.

Majd az este végeztével két segítője társaságában eltávozott.

Persze az is igaz, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben, talán kerülnie kéne a hasonló helyeket, alkalmakat, hiszen meglátásom szerint úgy kb ezer embert állítottak rá arra, hogy fogást találjanak rajta.

Én csak azt tudom leírni, amit láttam.

Magyar Péter függetlenül attól, hogy mennyi italt fogyasztott, mindvégig tökéletes úriember maradt. Nem mondott mást, mint akármelyik beszédében.

Bárki odamehetett hozzá, bárki kihívhatta egy ” meccsre „. Nem volt nagyképű, és nem szapult másokat. Sőt! Abban a két órában, amit „együtt töltöttünk” a helyi presszóban, egyetlen uszító szó sem hagyta el a száját.

Mivel nem voltam ott a tegnap hajnali ” balhénál „, így nem tudhatom a körülményeket. Úgy vélem, valóban provokálták.

Mert az a pasi, aki az orosz irodalomról beszélget velem X alkohol elfogyasztása után egy csocsóasztal fölé hajolva, kötve hiszem hogy két hónap elteltével X alkohol után egy farkasemberré változzon a pesti éjszakában.

Bevallom, megpróbáltam riportot készíteni vele még aznap este és egy szóval nem mondta hogy kapcsoljam ki a ” kamerát ” ( innen a fotó is ), de mégsem tettem, mert nem szerettem volna ” tolakodónak ” tűnni, pláne hogy a másnapi interjút már megbeszéltük vele.

A bejegyzésében meg nem nevezett Bede Zsolt, úgy vélem provokálta.

Más dolog, hogy Magyar Péternek, talán el kéne kerülnie mostanság az ilyen helyzeteket. Szerintem..

A kérdés csupán az hogy vajon kiállja-e az emberség próbáját, amikor valódi hatalom kerül a kezébe.

De az már.. egy másik történet.. Viszont ebben az esetben, meg ” kellett ” védenem..

Sebestyén József

forrás

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*