Bementem egy kávéra EBBE a magyar cukrászdába – Amikor megkaptam róla a 6000 forintos számlát, azt hittem rosszul látok…Majd még meg is aláztak amikor közöltem…

A 22 éves egyetemista fiú kellemesen akart eltölteni 2 órát a szaktársai társaságában egy egri cukrászdában, de minden balul sült el, amikor meglátta a számlát. Megdöbbenve fogadta a számlán szereplő összeget egy fiatal egyetemista Egerben, amikor egy ártalmatlan kávézásra ült be egy cukrászdába az ismerőseivel. A 22 éves Kálmánnal olyan történt, amire nem volt felkészülve, pedig csak egy kis kikapcsolódásra vágyott két óra között, de pofára esés lett a vége, ráadásul még a vendéglátó helyen is kigúnyolták. Nem tudta kifizetni a hatezer forintos kávét, amelyen a pincér felháborodott. A történetet a promotions.hu szúrta ki:

– Nagyon visszahúzódó fiú vagyok és világ életemben kerültem a konfliktust. Soha semmi miatt nem reklamálok, kerülök minden szituációt, amiben konfrontálódni kellene. Nem olyan régen költöztem Budapestről Egerbe, itt végzem el az egyetemet. Nem vagyok ismerős még a városban, nem ismerek helyeket és még nem is barátkoztam még össze senkivel. Így nagyon örültem, mikor az egyetemi csoporttársaim elhívtak két óra között, hogy üljünk be valahova. Egy nagyon szép cukrászdát választottak. Rendeltünk, én kértem egy kávét az itallapról, beszélgettünk, jól éreztük magunkat, majd a fizetésre került a sor – kezdett bele a monológba, majd így folytatta: – Egyenként mentünk oda fizetni, és mikor rám került a sor, teljesen megdöbbentem. Hat ezer forintot kértek. Nagyon kétségbeestem, mivel nem volt nálam annyi pénz és nem voltam még olyan viszonyban a csoporttársaimmal, hogy bármelyiküktől kérjek. Nagyon halkan megkérdeztem a pincért, hogy biztosan jól számolt-e. Ő ekkora emelt hangon közölte, hogy valami különleges, Etióp kávéfajtát kértem, aminek ennyi a csészéje. Szóval hat ezer forintot kért. Életemben soha nem kerültem még ilyen megalázó szituációba. Fogalmam sem volt mit csináljak, egyszerűen nem tudtam kifizetni a drága kávét – ecsetelte a kellemetlen szituációba keveredett fiatal.

– Ekkor a pincér hangosan odaszólt a csoporttársaimnak, hogy: A kis barátotoknak nincs pénze a kávéra, ki tudja valamelyikőtök segíteni? Azt hittem megnyílik alattam a föld. Szerencsére a csoporttársaim nagyon korrektek voltak és szó nélkül kisegítettek. Sokszor elnézést kértem utána, de ők azt mondták, hogy előfordul sőt: velük is megesett már és még a jó ízlésemet is megdicsérték, hogy a legdrágább kávét rendeltem ki. Szerintem a pincérnek meg kellett volna kérdeznie, hogy biztosan azt szeretném-e kérni, amit rendeltem, mégis csak hatezer forintról van szó. De jó része is van a dolognak: a csoporttársaimmal azóta is összejárok és egy jó kis közös sztori lett a balfékségem. De a cukrászdát senkinek sem ajánlom, nem volt túl finom a kávé sem, arról nem is beszélve, hogy milyen megalázóan viselkedett velem a személyzet – mesélte a szürreális élménnyel kapcsolatban Kálmán.

Forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*