Bejelentette! Babát vár 45 évesen a közismert magyar műsorvezetőnő – Szívből gratulálunk

Bejelentette! Babát vár 45 évesen a közismert magyar műsorvezetőnő – Szívből gratulálunk

Tornóczky Anita öt év küzdelem után végre elmondhatja, hogy édesanya lesz. A műsorvezető a tapasztalataival most a nőtársainak szeretne erőt adni.


Éveken át tartó küzdelmek után Tornóczky Anita végre boldogan bejelentette, hogy babát vár. A 44 éves műsorvezető jelenleg a terhessége tizenhatodik hetében jár, és túl van a genetikai vizsgálatokon is.

Korábbi, pörgős életmódját tudatosan cserélte le nyugodt, stresszmentes és békés mindennapokra, ami érthető is, hiszen öt év küzdelem után derült ki, hogy anya lesz. Rengeteg vizsgálat és orvosi konzultáció után végül egy kassai lombikprogram hozott sikert, méghozzá a második beültetés során.

– A stimuláció és a hormonpótlás miatt tíz kilót híztam. És mivel már a várandósságom előtt is terhességi tüneteket produkáltam, furcsa volt, hogy azok a beültetés után idővel szűnni kezdtek. Bepánikoltam, majd sírva mentem az első ultrahangra, hogy itt biztos nincs gyerek.

Az orvosom boldogan felkiáltott, amikor látta, hogy nincs baj… Öt éve velünk együtt várt erre az örömhírre.

És zokogott az endokrinológusom is, amikor elküldtem neki a felvételeket, hiszen ő is évek óta fogta a kezem és csinálta velem együtt ezt az őrületet” – mesélte a Best magazinnak Tornóczky Anita, aki számára az volt a legfelemelőbb érzés, amikor a komplex kromoszómavizsgálat és a genetikai ultrahang során is mindent rendben találtak az orvosok.


A boldog pár a közeli családtagokkal és barátokkal is megosztotta, mi történik velük, ám az a társadalmi alapállás őket is érintette, amely alapján elhallgatandó dolog, ha valaki mesterséges úton lesz várandós.

– Többen például azt hitték, plasztikai beavatkozás miatt változott meg az arcom, miközben épp csak nem sikerült a beültetés, ami miatt 10 kilót híztam.

A legszívesebben kiabáltam volna, hogy éppen pont tíz emberre való hormont szúrok naponta, de alárendelem magam ennek is, mert szeretném, hogy végre legyen egy kisbabám. Nagyon rossz ezeket megélni, miközben az ember testileg és lelkileg egy hullámvasúton ül – fogalmazott Anita.

A műsorvezető helyzetéről és tapasztalatairól a saját felületein is szeretne beszélni, hogy erőt adjon más nőknek, megerősítve őket abban, hogy büszkék legyenek arra, amit végigcsinálnak ebben a testileg és lelkileg is nehéz folyamatban.

Forrás

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*