Ahogy öregszünk, úgy lesznek egyre fontosabbak régi, kedves tárgyaink: gyerekkorunk emlékei, egy
megsárgult fénykép, szüleink szeretett dolgai.
Vagy épp a megfoghatatlan, mégis örökre megmaradó élmények, mint például az esküvő, a közös
nyaralások vagy családi ünnepek.
Különösen tudunk kötődni egy tárgyhoz akkor, ha az, akire emlékeztet már nincsen közöttünk.
Így történetünk főhőse, egy kínai férfi is megörült, amikor kiürítette édesapja régi, évek óta porosodó
nadrágjának zsebeit.
Ugyanis a nadrágzsebben egy blokkra lelt, és ha már megtalálta, hát tüzetesen meg is vizsgálta.
A blokk bélyegzőjén az 1988-as év szerepelt, amikor is a megtaláló két esztendős volt.
A blokkon szereplő tétel pedig nem volt más, mint egy plüssjáték.
Ekkor a férfinak eszébe jutott, hogy pontosan két éves volt akkor, amikor megkapta gyerekkora kedvenc plüssfiguráját.
Mikor tudatosult benne, hogy ez annak a blokkja, könnyes lett a szeme. Úgy érezte, visszakapott egy darabot a gyerekkorából.
Rögtön meg is osztotta a történetet közösségi oldalán, azóta rengetegen lájkolták és osztották meg bejegyzését.
Hiszen mindenkinek vannak régi, szép, kedves emlékei, ez a történet pedig azokat juttatja eszünkbe.
Oszd meg ezt a bejegyzést!
Leave a Reply