A 19 éves sógornő le akar feküdni a vőlegénnyel – a férfi válasza felbecsülhetetlen!

“Nagyon boldog ember voltam. Már több mint egy éve jártunk imádott barátnőmmel és el is határoztuk,

hogy összeházasodunk. Csak egy dolog aggasztott! A gönyörű szép húga… Jövendőbeli sógornőm 19

éves volt, nagyon szűk miniszoknyákban járt és legtöbbször melltartó nélkül.

Rendszeresen lehajolt mikor a közelemben volt, s így mindig csodálatos látvány tárult elém. Biztosan

szándékos volt, mert sosem csinálta más előtt.

Egy napon, a hugica hívott és megkért, hogy hogy menjek át leellenőrizni az esküvői meghívókat. Egyedül

volt mikor megérkeztem és azt suttogta, hogy olyan vágyat érez irántam, amit nem tudott leküzdeni.

Azt mondta, szeretne velem szeretkezni, csak egyszer mielőtt megházasodom és elkötelezem magam a

nővére mellett. Nos hát…. teljesen lesokkolt a dolog, s egy szót sem tudtam kinyögni.

Azt mondta: – Felmegyek a hálószobámba, és ha szeretnél még egy utolsó örült, vad kitörést, akkor gyere

és tégy magadévá!” Meredten figyeltem, ahogy felmegy a lépcsőn. Mikor felért, lehúzta a bugyiját és

ledobta rám a lépcső aljára.

Egy pillanatig ott álltam, majd megfordultam és kivágtattam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam, majd a

kocsimhoz rohantam. Körös körül ott álldogált az egész jövendőbeli családom, mind tapsolva!

Apósjelöltem könnyes szemekkel ölelt át és mondta: – Nagyon örülünk, hogy átmentél a kis tesztünkön!

Nem is akarhatnánk nálad jobb férfit a lányunknak. Üdvözlünk a családban!” A történet tanulsága: Mindig

a kocsiban tartsd az óvszert!”

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*