Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat
Balatincz Péter nem hagyta szó nélkül Takács Péter bekiabálását [ ]
Takács Péternek sikerült olyan mondatot bekiabálnia a Parlamentben, amely többet árult el a régi hatalom gondolkodásáról, mint egy hosszú kormányzati magyarázkodás. Balatincz Péter, a TISZA Párt országgyűlési képviselője, traumatológus főorvos első parlamenti felszólalása után kapta meg tőle a megjegyzést: „közpénzből dolgozott”. Elsőre ez csak egy szokásos parlamenti odaszúrásnak tűnhetett, de Balatincz válasza pontosan megmutatta, miért volt ez a mondat méltatlan és önleleplező. Mert ha egy állami kórházban dolgozó orvosra ezt oda lehet vetni, akkor ugyanezzel a logikával az ápolók, mentősök, tanárok, tűzoltók és rendőrök munkáját is le lehetne nézni. Balatincz Péter emlékeztetett rá, hogy harminc éven át traumatológusként dolgozott, sokszor havi 250–280 órát teljesítve, ügyeletekben, műtétekben, baleseti sérültek mellett, valódi felelősséggel és nem politikai kényelmi pályán.
Takács Péter beszólása különösen kínos volt
A történet azért lett különösen erős, mert a bekiabálás éppen Takács Pétertől érkezett, aki korábban egészségügyi államtitkárként dolgozott, vagyis pontosan tudnia kellene, mit jelent az állami egészségügyben helytállni. Tudnia kellene, mit jelent a túlóra, a kórházi hiány, a túlterhelt osztály, a kevés ember és a sok beteg. Tudnia kellene, hogy az orvosok és ápolók nem kegyben részesített közpénznyelők, hanem egy közszolgáltatás gerincét adó szakemberek. Balatincz válaszának ereje éppen abban volt, hogy nem hisztérikusan sértődött meg, hanem visszatette a kérdést oda, ahová való: mit gondol valójában a régi rendszer azokról, akik az állami egészségügyben tartották életben az országot? A közpénz nem szitokszó, ha abból kórházak, iskolák, mentők, szociális ellátás, rendvédelem és működő állam működik. A közpénz akkor botrány, ha eltűnik, ha túlárazott szerződésekben landol, ha haveri körökhöz folyik, vagy ha kampányeszközzé válik.
Balatincz Péter megmutatta a különbséget a szolgálat és a politikai cinizmus között
Balatincz Péter úgy fogalmazott: harminc éven át a teljesítményét nem bekiabálásokban, hanem a betegek szolgálatában mérték. Ennél nehéz erősebb választ adni egy olyan politikai térben, ahol sokan soha nem viseltek olyan felelősséget, mint egy ügyeletes traumatológus egyetlen nehéz éjszakán. A parlamenti bekiabálás olcsó műfaj, a traumatológiai munka viszont nem az. Ott nincs kommunikációs panel, nincs pártfegyelem, nincs újravágott videó, csak sérült ember, időnyomás, döntés, fájdalom, családtagok és az orvos, akinek helyt kell állnia. Takács Péter megpróbált odaszúrni, Balatincz Péter pedig megmutatta, hogy az állami egészségügyben dolgozni nem szégyen, hanem szolgálat. A jelenet végül két világ ütközése lett: az egyik oldalon a régi politikai reflex, a címkézés és a lekezelés, a másik oldalon harminc év munka, havi 250–280 óra, betegek, felelősség és emberi méltóság.
