Újabb fontos döntés jelent meg a Magyar Közlönyben az üzemanyagpiaccal kapcsolatban: a kormány megemelte a stratégiai készletből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát. Első ránézésre ez a hír sok autós számára talán távolinak, technikai jellegűnek tűnhet, hiszen nem arról van szó, hogy a benzinkutakon egyik napról a másikra magasabb védett árat kellene fizetni. A lépés azonban mégis komoly jelentőségű, mert az üzemanyagpiac belső működésébe, a nagykereskedelmi árakba, a beszerzési költségekbe és a kutak árrésébe nyúl bele – írja a Portfolio.
A rendelet szerint a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség által értékesített stratégiai készleteknél a 95-ös benzin literenkénti nettó ára 270,25 forintról 283,45 forintra emelkedik. A gázolajnál szintén nő az ár: a korábbi 300,48 forintos nettó literenkénti ár helyett 310,47 forintot kell fizetni. Ez benzinnél literenként 13,2 forintos, gázolajnál pedig közel 10 forintos drágulást jelent azon a beszerzési oldalon, amelyből a felszabadított stratégiai készleteket értékesítik.
A döntés közvetlenül nem változtatja meg a benzinkutakon fizetendő védett fogyasztói árat. Ez nagyon fontos különbség. A hétköznapi autós tehát nem azt fogja látni, hogy a rendelet másnapján automatikusan megugrik a védett áras tankolás ára. A háttérben viszont már most elindulhat egy olyan költségnyomás, amely a nagykereskedőket, a viszonteladókat és a kisebb benzinkutakat is nehéz helyzetbe hozhatja. Az üzemanyagár ugyanis nem csak abból áll, amit a kútoszlopon látunk. A láncban ott van a beszerzés, a nagykereskedelmi továbbadás, a logisztika, az adóteher, a készletezés, a finanszírozás és a kiskereskedelmi árrés is.
Nem a kutakon fizetendő ár emelkedik, hanem a háttérben drágul a beszerzés
A mostani rendelet egyik legfontosabb üzenete az, hogy a kormány egyelőre nem a fogyasztói oldalon engedte el az árakat, hanem a stratégiai készletből felszabadított üzemanyag értékesítési árát igazította feljebb. Ez azt jelenti, hogy a benzinkúton tankoló autós továbbra is a védett ár rendszerével találkozik, de azok a szereplők, akik az ellátási láncban a stratégiai készletekhez kapcsolódó üzemanyaggal dolgoznak, már magasabb beszerzési árral szembesülnek.
Ez a különbség elsőre aprónak tűnhet, de gazdaságilag nagyon fontos. Ha a végső fogyasztói ár politikai döntéssel rögzített, miközben a beszerzési árak emelkednek, akkor a különbséget valakinek viselnie kell. Vagy a nagykereskedő árrése szűkül, vagy a kiskereskedőé, vagy valamelyik szereplő veszteségesen működik, vagy végső soron az államnak kell valamilyen módon beavatkoznia. A mostani döntés éppen ezt a feszültséget teszi láthatóvá.
A rendelet nemcsak a stratégiai készletből történő értékesítés árát módosítja, hanem azt a maximális nettó árat is megemeli, amelyen a nagykereskedők továbbadhatják az üzemanyagot a viszonteladóknak. Benzinnél ez a plafon 290,95 forintra, gázolajnál pedig 317,97 forintra nő. Vagyis a nagykereskedelmi továbbadási ár is magasabb lehet, de a kulcsprobléma az, hogy a beszerzési ár nagyobb mértékben nő, mint amennyit a nagykereskedők a viszonteladók felé érvényesíteni tudnak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nagykereskedői árrés szűkül. Ha pedig a nagykereskedői árrés szűkül, az előbb-utóbb hatással lehet a kiskereskedőkre is. A kisebb kutak számára különösen fájdalmas lehet, ha a beszerzési láncban növekvő árakkal kell szembenézniük, miközben a végfelhasználói oldalon korlátozott, mennyit kérhetnek a védett fogyasztói körbe tartozó vásárlóktól.
A védett ár politikailag népszerű, gazdaságilag viszont egyre nehezebb rendszer
A védett üzemanyagár rendszerének politikai logikája könnyen érthető: a kormány védeni akarja a lakosságot, a vállalkozókat, a fuvarozókat és a mezőgazdasági szereplőket a hirtelen elszálló üzemanyagáraktól. Egy olyan gazdasági környezetben, ahol az infláció, a forintárfolyam, a világpiaci olajár és a geopolitikai feszültségek egyszerre mozgatják az árakat, az üzemanyagárak befagyasztása vagy korlátozása gyors, látványos és közérthető beavatkozás.
A gond ott kezdődik, hogy a piac nem áll meg attól, hogy a fogyasztói árat rögzítik. Ha a világpiaci árak, a finomítói költségek, a logisztika vagy a beszerzés drágul, akkor a különbség felhalmozódik valahol a rendszerben. A védett ár a kútoszlopon nyugalmat mutathat, miközben a háttérben nő a feszültség. Ez a feszültség pedig általában három helyen jelenik meg: az import visszaesésében, a készletek apadásában és az ellátási lánc szereplőinek romló pénzügyi helyzetében.
Pontosan ez történt az elmúlt időszakban is. A védett áras rendszer fenntartása mellett az import kevésbé vonzóvá válhatott, hiszen ha a külföldi beszerzési ár magasabb, mint amit a magyar rendszerben érdemben érvényesíteni lehet, akkor a piaci szereplőknek egyre kevésbé éri meg behozni az üzemanyagot. Közben a fogyasztás nőhet, mert a védett ár mesterségesen alacsonyabb a piaci árnál. Ez a kettő együtt gyorsan leterhelheti a hazai ellátási rendszert.
A stratégiai készlet nem végtelen pénztárca
A stratégiai üzemanyagkészlet alapvetően nem arra szolgál, hogy tartósan ártámogató rendszerként működjön. Az ilyen készletek célja az ellátásbiztonság: válsághelyzetben, importzavarban, háborús vagy geopolitikai feszültségben, piaci sokk esetén biztosítani kell, hogy az ország működése ne álljon le. A stratégiai készlet tehát biztonsági tartalék, nem klasszikus árpolitikai eszköz.
Amikor a kormány stratégiai készletet szabadít fel, rövid távon enyhítheti az ellátási nyomást. Több üzemanyag kerülhet a piacra, csökkenhet a hiánykockázat, a kutak könnyebben juthatnak ellátmányhoz, és a védett ár fenntarthatóbbnak tűnhet. Csakhogy a kitárazott készletet később vissza kell pótolni. Ez pedig már nem politikai kommunikációs kérdés, hanem nagyon is konkrét pénzügyi probléma.
Ha a stratégiai készleteket alacsonyabb áron engedik ki a rendszerből, majd később magasabb világpiaci áron kell visszavásárolni az üzemanyagot, akkor a különbözet valahol veszteségként megjelenik. Ezt a veszteséget vagy a készletező rendszer, vagy az állam, vagy közvetve a fogyasztók, adófizetők, piaci szereplők viselik. A mostani áremelés egyik valószínű célja éppen az lehet, hogy a kitárazási ár közelebb kerüljön a piaci realitásokhoz, és mérsékelje a jövőbeni visszapótlás pénzügyi terhét.
Miért emelhetett most a kormány?
A mostani módosítás mögött több gazdasági kényszer is állhat. Az egyik, hogy a korábbi árak mellett túl nagy lett volna a különbség a stratégiai készlet értékesítési ára és a piaci pótlási költség között. Ha a készletet olcsón adják ki, de később drágán kell visszatölteni, az hatalmas finanszírozási terhet okozhat. A kormány számára ezért logikus lépés lehetett, hogy feljebb húzza a stratégiai készletből történő értékesítés árát.
A másik ok az ellátási lánc torzulása lehet. Ha a védett ár és a piaci ár között nagy a különbség, akkor a piaci szereplők viselkedése is megváltozik. Az import visszaeshet, a fogyasztás nőhet, a kisebb kutak kiszolgáltatottabbá válhatnak, és az állami tartalékokra egyre nagyobb nyomás nehezedhet. Ilyen helyzetben az árak részleges feljebb igazítása a rendszer belső egyensúlyát próbálhatja helyreállítani, még akkor is, ha a fogyasztói árhoz közvetlenül nem nyúlnak hozzá.
A harmadik ok politikai természetű is lehet. A védett ár fenntartása népszerű, de a rendszer fenntartásának ára egyre nehezebben rejthető el. A kormány ezért olyan megoldást kereshet, amely a fogyasztók felé nem jelent azonnali drágulást, de a háttérben csökkenti a finanszírozási veszteséget. Ez azonban csak részleges megoldás, mert ha a piaci nyomás tartós marad, akkor a rendszer újra és újra beavatkozást igényelhet.
A nagykereskedők árrése szűkülhet
A rendelet egyik legfontosabb következménye, hogy a nagykereskedők mozgástere szűkülhet. A stratégiai készletből származó üzemanyag beszerzési ára emelkedik, de a továbbadási ár plafonja csak korlátozott mértékben nő. Benzinnél a beszerzési ár 13,2 forinttal emelkedik, míg a továbbadási plafon nem ad ugyanekkora kényelmes mozgásteret. Gázolajnál is hasonló a helyzet: a közel 10 forintos beszerzési drágulás a nagykereskedelmi láncban szűkebb árrést eredményezhet.
Ez nemcsak számviteli kérdés. Ha a nagykereskedői árrés túl alacsony, akkor a szereplők kevésbé lesznek érdekeltek a rendszer kiszolgálásában, különösen akkor, ha közben logisztikai, finanszírozási és készletezési kockázatokat is viselnek. Az üzemanyag-kereskedelemben az árrés nem puszta nyereség: ebből kell fedezni a működési költségeket, a szállítást, a tárolást, az adminisztrációt, a finanszírozási terheket és a kockázatokat.
Ha ez a tér beszűkül, az előbb-utóbb a kiskereskedelmi oldalon is megjelenhet. A nagy hálózatok még könnyebben elviselhetnek átmeneti nyomást, de a kisebb, független benzinkutak sokkal sérülékenyebbek. Ők kevésbé tudnak nagy mennyiségekkel, belső logisztikával, tőkeerővel vagy több lábon álló üzleti modellel védekezni.
A kisebb kutak lehetnek a rendszer legsebezhetőbb pontjai
A védett áras üzemanyagpiac egyik legnagyobb kérdése mindig az, hogy mi történik a kisebb kutakkal. A nagy láncok mögött általában erősebb logisztikai háttér, tőkeerősebb tulajdonosi szerkezet és nagyobb beszerzési biztonság áll. A kisebb kutak viszont sokszor kiszolgáltatottabbak: ha a beszerzés drágul, a fogyasztói ár pedig korlátozott, akkor gyorsan elolvadhat az árrésük.
Ez különösen vidéken lehet érzékeny probléma. Egy kisebb településen a benzinkút nemcsak üzlet, hanem helyi infrastruktúra. Ha a kisebb kutak ellátása akadozik, vagy a működésük veszteségessé válik, az nemcsak a tulajdonos problémája, hanem a helyi lakosságé, vállalkozóké, gazdáké, fuvarozóké is. A védett ár tehát akkor működik jól, ha közben a rendszer szereplői is képesek működni.
Ha a kiskereskedő marzsa tovább csökken, akkor többféle reakció jöhet. Egyes kutak korlátozhatják a mennyiséget, mások rövidebb nyitvatartással próbálhatnak takarékoskodni, megint mások a prémium termékek, shopértékesítés vagy egyéb szolgáltatások felé próbálhatják ellensúlyozni a kiesést. De ez nem mindenhol működik. Egy kis forgalmú, vidéki kút nem biztos, hogy a shopból ki tudja gazdálkodni az üzemanyag-marzs csökkenését.
A fogyasztók egyelőre nem drágulást, hanem rendszerkockázatot láthatnak
A hétköznapi autós számára a mostani rendelet legfontosabb üzenete az, hogy a kutaknál fizetendő védett ár közvetlenül nem változik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs probléma. A fogyasztó rövid távon talán nem lát áremelkedést, de érzékelhet ellátási feszültséget, mennyiségi korlátozást, egyes kutaknál készlethiányt vagy azt, hogy bizonyos szolgáltatások szűkülnek.
Ez a védett áras rendszerek egyik sajátossága. Az ár látható és politikailag könnyen kommunikálható. A mögöttes költség viszont sokszor láthatatlanabb: importkiesés, készletfogyás, torzuló kereslet, piaci szereplők vesztesége, későbbi visszapótlási teher. A fogyasztó addig örül az alacsonyabb árnak, amíg van mit tankolni. Ha azonban a rendszer túl nagy feszültséget halmoz fel, akkor az ellátásbiztonság válik a fő kérdéssé.
A mostani módosítás éppen azért fontos, mert arra utal: a kormány is érzékeli, hogy a stratégiai készletek túl olcsó kitárazása hosszabb távon fenntarthatatlan lehet. A védett ár megmaradása mellett a háttérárakat feljebb igazítják, vagyis a rendszer már nem tudja teljesen elnyelni a piaci nyomást.
Magyar Péter és a Mol megállapodása után is maradtak nyitott kérdések
A védett áras rendszer fenntartásáról Magyar Péter és a Mol vezetése már áprilisban megállapodott. A politikai üzenet akkor világos volt: a benzin és a gázolaj védett ára megmarad, a lakosságot és a vállalkozásokat nem engedik rá hirtelen a piaci árakra. Ez társadalmilag érthető döntés, hiszen az üzemanyagár mindenbe beépül: az élelmiszer-szállításba, a munkába járásba, a vállalkozások költségeibe, a mezőgazdaságba és a fuvarozásba is.
A gond az, hogy a megállapodás nem válaszol minden kérdésre. Nem világos például, pontosan milyen árfolyam- és olajárszint mellett lehetne kivezetni a védett árat. Nem tudni, milyen piaci feltételek mellett mondaná azt a kormány, hogy a rendszer már nem szükséges. Az sem tisztázott teljesen, ki viseli a stratégiai készletek visszapótlásának költségét, ha a visszavásárlás drágább lesz, mint a korábbi kitárazás.
Ez azért lényeges, mert egy védett áras rendszerben a kivezetés mindig politikailag kockázatos. Amíg a lakosság hozzászokik az alacsonyabb árhoz, addig minden későbbi emelés drasztikusnak tűnhet, még akkor is, ha a piaci árak valójában indokolnák. Minél tovább tart egy ilyen rendszer, annál nehezebb visszatérni a normál piaci működéshez.
A stratégiai készletek mélypontra esése intő jel volt
Az elmúlt hónapok egyik legsúlyosabb figyelmeztetése az volt, hogy Magyarország stratégiai üzemanyag- és kőolajkészlete történelmi mélypontra zuhant. A készletek apadása azt mutatta, hogy a rendszer komoly tartalékokat égetett el a védett ár és az ellátás fenntartása érdekében. Ez rövid távon működhet válságkezelésként, hosszabb távon azonban kockázatos.
A stratégiai készlet olyan, mint egy ország biztonsági hálója. Vészhelyzetben hozzá lehet nyúlni, de ha túl mélyre nyúlnak, akkor újabb válság esetén kevesebb tartalék marad. Ráadásul a visszapótlás nem történik ingyen. Ha a világpiaci ár magas, a forint gyenge, vagy a beszerzési környezet bizonytalan, akkor a stratégiai tartalék újrafeltöltése hatalmas költséget jelenthet.
Ez a mostani áremelés egyik legfontosabb háttere. Nem csupán arról van szó, hogy néhány forinttal módosították a stratégiai készletből értékesített üzemanyag árát. Arról van szó, hogy az állam megpróbálja mérsékelni azt a különbséget, amely a mostani kitárazás és a későbbi visszapótlás között keletkezhet. Minél nagyobb ez a különbség, annál nagyobb lesz a kérdés: ki fizeti a számlát?
Ki fizeti meg végül a visszapótlást?
A jelenlegi rendszer legfontosabb, még mindig nyitott kérdése az, hogy a kötelező visszapótlás költségeit végső soron ki viseli. Ha a stratégiai készleteket drágábban kell visszavásárolni, mint amilyen áron korábban kikerültek a rendszerből, akkor valahol veszteség keletkezik. Ezt nem lehet eltüntetni, csak elosztani.
Elméletben több lehetőség van. Viselheti a készletező rendszer, de akkor annak finanszírozását kell megoldani. Viselheti az állam, de akkor végső soron a költségvetésen, vagyis az adófizetőkön keresztül jelenik meg. Ráterhelhető a piaci szereplőkre is, de akkor az üzemanyag-kereskedelem jövedelmezősége romlik. Közvetve pedig megjelenhet későbbi árakban, díjakban, adókban vagy egyéb költségekben is.
Ezért nem mindegy, hogy a mostani áremelés csak egyszeri technikai korrekció, vagy egy nagyobb folyamat kezdete. Ha a kormány fokozatosan közelebb viszi a stratégiai készlet árát a piaci realitásokhoz, akkor csökkentheti a jövőbeni veszteséget. Ha viszont a védett fogyasztói ár tartósan elszakad a piaci áraktól, akkor a rendszer továbbra is újratermeli a finanszírozási problémát.
A védett ár fenntartása egyszerre védelem és kockázat
A védett üzemanyagár rövid távon védi a fogyasztókat. Egy családnak, amely naponta autóval jár munkába, egy kisvállalkozónak, aki árut szállít, vagy egy gazdának, aki gépeket működtet, nagyon is számít, hogy mennyibe kerül a benzin és a gázolaj. Az üzemanyagár emelkedése gyorsan begyűrűzik a mindennapi költségekbe, ezért a politikai beavatkozás érthető.
Ugyanakkor a védett ár hosszabb távon torzíthatja a piacot. Ha az ár mesterségesen alacsony, a fogyasztás kevésbé csökken, sőt növekedhet is. Ha az importőrök nem tudnak megfelelő árrést elérni, visszafoghatják a behozatalt. Ha a belföldi ellátás egyre inkább stratégiai készletekre támaszkodik, akkor a biztonsági tartalék fogy. Ez a három hatás együtt komoly rendszerkockázatot okozhat.
A mostani rendelet ebből a szempontból kompromisszumos lépés. A fogyasztói árat nem emeli meg, de a háttérben drágítja a stratégiai készletből történő értékesítést. Így a kormány egyszerre próbálja fenntartani a lakossági védelmet és mérsékelni a készletezés pénzügyi terheit. A kérdés az, hogy ez elég lesz-e, ha a piaci környezet továbbra is feszült marad.
A piac most azt figyeli, meddig tartható a rendszer
Az üzemanyagpiaci szereplők számára a mostani döntés fontos jelzés. Azt mutatja, hogy a kormány nem akarja azonnal elengedni a védett árat, de azt is, hogy a stratégiai készletek korábbi árszintje nem maradhat változatlan. A piaci szereplők most azt figyelhetik, hogy lesznek-e további korrekciók, változik-e a védett ár, módosulnak-e a nagykereskedelmi szabályok, és milyen ütemben pótolják vissza a stratégiai tartalékokat.
A kisebb kutak számára különösen fontos lesz, hogy kiszámítható marad-e az ellátás, és mekkora árréssel tudnak működni. A nagykereskedők számára az a kulcskérdés, hogy a beszerzési és továbbadási árak közötti különbség fedezi-e a működési költségeket és kockázatokat. Az állam számára pedig az a legnagyobb kérdés, hogy a védett ár fenntartása nem okoz-e újabb készletválságot vagy túl nagy költségvetési terhet.
A fogyasztók számára mindez egyelőre kevésbé látványos, de nem jelentéktelen. A kutakon fizetett ár stabilitása mögött most egyre bonyolultabb és feszültebb rendszer működik. Ha ez a rendszer túl sokáig feszül, annak előbb-utóbb látható következményei lehetnek.
Mit jelenthet ez az autósoknak?
Rövid távon az autósok számára a legfontosabb hír az, hogy a védett fogyasztói ár közvetlenül nem változik. A 95-ös benzin és a gázolaj esetében a védett ár továbbra is a korábbi rendszer szerint működik, vagyis a rendelet nem arról szól, hogy a kutaknál azonnal magasabb összeget kell fizetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az üzemanyagpiac nyugodt állapotban lenne.
Az autósoknak inkább arra érdemes figyelniük, hogy a háttérben zajló változások befolyásolhatják az ellátás biztonságát, a kisebb kutak működését, a mennyiségi korlátozásokat vagy a piaci árakhoz való későbbi visszatérést. Ha a védett ár és a piaci realitás között tartósan nagy marad a különbség, akkor a rendszer előbb-utóbb újabb döntést kényszeríthet ki.
Aki sokat autózik, vállalkozóként használ járművet, fuvarozással, mezőgazdasággal vagy szállítással foglalkozik, annak különösen fontos lehet követni a következő hetek fejleményeit. Az üzemanyagár nemcsak tankolási költség, hanem gazdasági alapár: befolyásolja a szolgáltatások árát, az áruszállítást, az élelmiszerláncot és sok kisvállalkozás működését is.
A legnagyobb kérdés: mikor és hogyan lehet kivezetni a védett árat?
A mostani módosítás újra előhozza a legfontosabb stratégiai kérdést: meddig tartható fenn a védett üzemanyagár, és milyen feltételek mellett lehetne kivezetni? Ha a forint erősödik, az olajár csökken, a finomítói marzsok mérséklődnek, és az import újra élénkül, akkor könnyebb lehet fokozatosan visszatérni a piaci működéshez. Ha viszont a világpiaci helyzet feszült marad, a forint gyengül, vagy az ellátási kockázatok fennmaradnak, akkor a kivezetés politikailag és gazdaságilag is nehéz lesz.
A kivezetés azért kényes, mert a védett ár megszűnése hirtelen drágulást okozhatna a fogyasztóknak. Ez inflációs nyomást is hozhat, hiszen az üzemanyagár gyorsan beépül más termékek és szolgáltatások árába. Ugyanakkor a rendszer fenntartása sem ingyenes: a készletek, az import, a piaci torzulások és az árrésveszteségek mind pénzbe kerülnek.
A kormány mozgástere tehát szűk. Ha túl gyorsan engedi el a védett árat, társadalmi elégedetlenség jöhet. Ha túl sokáig tartja fenn, ellátási és finanszírozási problémák mélyülhetnek. A mostani rendelet azt mutatja, hogy a kabinet egyelőre köztes utat keres: a fogyasztói árat védi, de a háttérben már igazít a költségeken.
A mostani döntés nem látványos, de nagyon beszédes
A stratégiai készletből felszabadított benzin és gázolaj árának emelése nem olyan hír, amelyet minden autós azonnal megérez a pénztárcáján. Mégis fontos jelzés arról, hogy a védett üzemanyagár mögötti rendszer egyre nagyobb nyomás alatt áll. A kormány nem nyúl közvetlenül a kútoszlopon látható árhoz, de a beszerzési oldalon már emel. Ez azt mutatja, hogy a korábbi árszintet nem lehetett változatlanul fenntartani.
A döntés egyszerre szól az ellátásbiztonságról, a készletek visszapótlásáról, a nagykereskedői és kiskereskedői árrésekről, valamint arról a kérdésről, hogy meddig lehet mesterségesen elválasztani a fogyasztói árat a piaci realitástól. Rövid távon a fogyasztó védelmet kap. Hosszabb távon azonban a rendszer költségeit valakinek meg kell fizetnie.
A következő hetekben ezért nemcsak azt kell figyelni, mennyiért lehet tankolni, hanem azt is, hogyan alakulnak a stratégiai készletek, lesz-e újabb felszabadítás, milyen ütemben történik a visszapótlás, megjelennek-e ellátási zavarok, és beszél-e a kormány a védett ár kivezetésének feltételeiről. A mostani rendelet ugyanis nem lezárta az üzemanyagár-vitát, hanem új szintre emelte.
A lényeg: a kutaknál maradhat az ár, de a háttérben drágább lett a rendszer
Összefoglalva: a kormány megemelte a stratégiai készletből felszabadított 95-ös benzin és gázolaj értékesítési árát. A benzin nettó literenkénti ára 270,25 forintról 283,45 forintra, a gázolajé 300,48 forintról 310,47 forintra nő. Emelkedik az a maximális nettó ár is, amelyen a nagykereskedők továbbadhatják az üzemanyagot a viszonteladóknak: benzinnél 290,95, gázolajnál 317,97 forintra.
A döntés nem jelenti azt, hogy a védett fogyasztói ár azonnal emelkedik a benzinkutakon. A háttérben viszont szűkülhetnek az árrések, nőhet a nyomás a nagykereskedőkön és a kiskereskedőkön, miközben a stratégiai készletek visszapótlásának költsége továbbra is nagy kérdés marad.
A mostani áremelés tehát nem egyszerű technikai módosítás. Inkább figyelmeztető jel: a védett üzemanyagár rendszere továbbra is működik, de egyre nagyobb terhet hordoz. A fogyasztók egyelőre védelmet kapnak, az ellátási lánc szereplői viszont szűkülő mozgástérrel szembesülnek. És a legfontosabb kérdés továbbra is nyitott: a stratégiai készletek visszapótlásának végső számláját ki fogja kifizetni?
